Történet: Még mielőtt a fotók alapján bárki is azt gondolná, hogy visszamaradott lennék, aki felnőtt fejjel babaházat készít, azt megnyugtatom. Nem vagyok beteg, nem szükséges a pszichológus sem. Ennek is, mint mindennek van története, amit röviden leírok. Nagypapám, aki pedagógus és iskolaigazgató volt, (nem ismertem szegényt), sokat barkácsolt. Valószínűleg, Tőle is örökölhettem egy kis kreativitást. Szóval ő petróleum lámpa mellett, esténként apró bababútorokat készített kislányának (azaz nagynénémnek). Ezekkel én is gyerekként játszhattam, mivel megkaptam egy karácsonykor ajándéknak (szüleim felújították nekem). Azután felnőttem, és éveken át egy dobozban hevertek, sérülten, törötten, míg egy napon költözködéskor újra a kezembe nem került. Nagypapám emlékének tisztelegve elkezdtem ezeket a kis bútorokat restaurálgatni, megjavítgatni. Azután újra visszakerültek a dobozba.
Egyszer Hollandiában járva egy barátnőmnél, elmentünk egy speciális áruházba, amiben csak miniatűr dolgokat árultak. Fantasztikus volt az a precizitás és fantáziagazdagság, amit ott láttam. Lelkesen vettem egy-két apróságot, kiegészítőt emlékbe. Kiderült, hogy a hollandok és a németek ezt külön hobbiként űzik, vásárokat, börzéket tartanak belőle, és felnőtteknek, nem pedig a gyerekeknek! Németországban is volt egy élményem, egy bolhapiacon külön nagy standon árusították az apró kiegészítőket. 
Mikor hazajöttem, elhatároztam, hogy hasonlóan a látottakhoz, én is elkészítem a saját kreatív miniházamat.
Elkészítés: Maguk a szobák kiselejtezett, nagyméretű fiókokból készültek. Nem tudnám röviden felsorolni, hogy mi mindent készítettem hozzá, mert olyan sokat (pl. a könyveket, kandallót - levegőn száradó gyurmából formáztam meg. A lámpákat - amik világítanak is! - gyöngyökből és kupakokból. A kakukkos órát - szalvéta technikával, stb. stb.) Még nincs kész, de úgy gondolom, hogy nagypapám odafentről biztosan örül, hogy nem egy doboz mélyén, kacatként végezték az apró bútorai. (-:
Nagyon szép,gratulálok.
VálaszTörlésJános