2020. szeptember 23., szerda

Gerendapolc hangulatvilágítással

 Az emeleten van egy válaszfal, amit régi bontott téglából építettünk anno. 

Két helyen a téglát 1-1 helyen nem hosszában, hanem keresztbe tettük be, így a fa gerenda polcoknak lettek a tartói, amire csak rá kellett a polcokat helyezni. 

A polc mögé led-fényt tettem, elé pedig különféle zöld árnyalatú, formájú és nagyságú üveget tettem, amit a megvilágító fény szépen kihangsúlyoz. A másik polcon pedig van egy emlék, amit kaptam. Egy üveglap, melyet a sivatagban készítettek, különböző színű homokból rajzolták meg, ill. ragasztották fel rá a szaharát. Mivel ez is üveg, így egy dobozt készítettem mögé, amibe szintén beletettem egy kis karácsony után megmaradt elemmel működő led füzért. Ez is különleges hangulatot ad a szoba sarkának.












Kerti rózsalugas maradék lécekből, házilag

Sok évvel ezelőtt vettem egy vascsőből készült rózsalugast, ami pár év múlva szó szerint elfáradt, összerogyott. A mellette lévő futórózsám ennek nem igen örült, így cselekednem kellett. Az építkezésből maradt tetőléceket elővettem, összeerősítettem, a tetején még L alakú vassal plusz megerősítettem, és a végén az egészet lefestettem. 


     

A vékony vas cső nem bírta feladatának szánt munkát, és kidőlt.






A tetejére ráfűztem egy napelemmel működő led fénysort, ami este igen jó hangulatot ad a hátsó kertben.




 

Villanyóra szekrény házilag maradék deszkából, hogy védve legyen az időjárástól



A ház oldalán lévő villanyóra plexije eddig időjárásnak volt  kitéve, melynek következtében a plexi fala elhomályosodott, nehezen volt olvashatóak a számok. Az óraállást leolvasó úr mondta, hogy saját költségemen tudom csak elintézni, hogy új plexi kerüljön rá. 
Ezért  olajjal átkentem a kiszáradt plexit, így áttetszővé vált és olvashatóvá az óra. Ezen kívül készítettem neki maradék raklapfából ill. építkezésből maradt gerendából egy kis szekrényt ami megvédi ezután a hótól és a naptól. Szerintem aranyos lett a végeredmény, és olcsó.
  

Saját készítésű házszám tábla maradék vasból és fából

 

Ennek a házszámnak az elkészítése nem volt nagy idő. 


Magát a számot sok évvel ezelőtt vettem meg egy barkácsboltban. Egy igen kicsit kellett csak lecsiszolnom belőle (alul-felül), hogy a vas keretbe beleférjen. A vas keretet egy erősebb vasdrótból hajlított motívummal dobtam fel. Igaz, az összehegesztését nem én készítettem, mert az férfi munka, de a festését már igen.
Egy maradék falapot úgy vágtam ki hozzá igazítva, hogy oldalt túlnyúljon. Ezt azért tettem, hogy a falra való felrögzítéséhez legyen hely, ahova a furatok kerül. A falapot egy kicsit megcsiszoltam, ill. utána lefestettem.
A fehér szám a fekete keretben, ill. barna háttérrel igen jól látható még sötétedéskor is. A postások biztosan szeretnek ezért. :-) 



Az interneten először kerestem hasonlóakat, de amiket kapni lehetett azokat drágának találtam, bármennyire is szépek. Ezért döntöttem úgy, hogy ismételten saját kezűleg oldom meg a feladatot.




2020. szeptember 18., péntek

Régi Zinger varrógép tetőből postaláda házikót készítettem

Van a házban egy szép Zinger varrógépem, amihez sohasem nyúlnék.
De anno kaptam - egy másik, már nem működő varrógépnek a különféle darabjait, alkatrészeit, amit lassacskán feldolgozok és új célra hasznosítom őket. 
Az egyik ilyen része, a vas lábai voltak, abból kerti asztalt készítettem, (ezt egy másik bejegyzésemben már megmutattam).
Most, a varrógép tetejét hasznosítottam újra, mivel ő is várta a jószerencséjét, hogy egyszer ismét másoknak tetsző, szép kinézetet kapjon. Eljött az ő ideje is.






 

Diplomára készített ajándékötletek



A diploma megszerzésére emlékbe ajándékokat kellett készítenem 2 fő részére. Az egyik személynek egy textil tortát készítettem (aminek leírása az előző posztomban szerepel), ill. a doboz belsejébe egy okos baglyot tettem. Általában az erre az alkalomra kapható baglyok elég "olcsó kinézetűek". Tisztelet a kivételnek, de nekem általánosságban amit árultak nem tetszenek. Így vettem egy független plüss figurát, aminek a fejére magam készítettem el a fejfedőt. (karton, filc anyag, arany zsinór)


       



A másik ajándék szintén egy doboz volt, amibe bármilyen kis ajándékot lehetett beletenni. A doboz egy könyv formált meg, a borítójára készítettem az alkalomhoz illő dekorációt. A hozzávalók filc anyag, karton és aranyzsineg volt.






Amit még készítettem egy meglévő plüss maci felöltöztetése szintén.








 

Textiltorták, avagy papír doboz feldíszítése különféle anyaggal, és még ajándékot is rejt

Van egy ismerősöm, akinek szülinapi tortát kellett készítenem. De nem ehetőt, hanem olyat, ami valami ajándékot rejt. Ugyanekkor szintén megkértek egy másik, hasonló torta elkészítésére, de az viszont egy diplomaosztó utáni ajándékozásra kellett. Így, az alap tortám receptje azonos volt, "karamellás torta mogyorócsokis töltelékkel, csokicsíkokkal és tejszínhabbal a tetején díszítve". 

Ennek a pontos sütési receptjét most hanyagolnám :-), de ugyan olyan külsővel könnyebb volt esetemben dolgozni. 




 

Sima papír kartont vontam be anyaggal.


Utána jött a díszítés, hatékonyan és gyorsan.
 

Itt elvált a két tortám feldíszítése, A és B verzióra. 
Az egyik verziónál középen, egy különálló filcdarabra gyöngyöket ragasztottam fel az évszámnak megfelelően, ill. egy gyertyát is a közepére a hitelesség kedvéért.

A másik verziónál, ahol diploma megszerzése volt az ünneplés tárgya (és mint látni is egy okos bagoly volt a belsejében), itt a tetejére szintén egy filcanyagból kivágott körre, Ferrero Rocher csokigolyókat ragasztottam fel. A közepén lévő csokit magasabbra tettem és megfordítottam, hogy a kis kosárka legyen a kalapja. Egy kartonlapból és filcanyagból ill. arany zsinórból sapkát ragasztottam fel rá.



Ismereteim szerint, mind a kettőnek nagy sikere volt, ill. néhányan igazi tortának vélték.


2020. szeptember 17., csütörtök

Kapucsengőnek, egy mini zsindelyes fedelet készítettem fillérekből


A régi csengő borítása elég kopottas volt már. Így maradék fából, ill. a maradék zsindelyből, amit a kukatárolónál használtam, készítettem egy a kapuhoz illő csengőt. A zsindelyt apró darabokra vágtam fel. Ezeket egyesével csavaroztam fel a már előzőleg összeállított és lefestett deszkalapokra. 

Anno az interneten fillérekért vásároltam valakitől ezeket a kovácsoltvas ajtó díszeket, (hasonlót tettem fel a kukatároló elejére is.)

Mivel a kábel nélküli csengőnél, ha az elem lemerül (ami elég gyakran megesik), akkor az illető csak toporog a kapu előtt. 

Ezért, hogy mind a két oszlopra kerüljön fel valami, a másikra "mint B verzió" egy régi harangot tettem fel, mint egy kis kolomp.