2018. december 9., vasárnap

Karácsonyi manó készítése

 Maradék dolgokból, amit otthon találtam, készítettem el a karácsonyi manót ajándéknak. Hogy stabilan álljon, egy konzervdobozt használtam, egy vastag lenvászonból zsákot varrtam, amibe beletettem az aljába a fém konzervet. Azután jött a szivacs tömőanyag, amit a tetején lezártam. Egy karácsonyi hangulatú ruhadarab ujjából készült el a sapkája. Az orrát rózsaszín púderrel színeztem be rózsaszínűre. A szakálla pedig egy kis szőrmekabátból lett kivágva. Akinek ajándékba adtam, nagyon örült neki és ez a lényeg.


Faládák készítése, trapéz formára szabva

Nappaliban a dívány mögötti rész a télikert, ahol eddig a növények különböző hokedlin és állványokon álltak eléggé össze-vissza. A teret kihasználva, kitaláltam, hogy ide két, görgőkön elhúzható faládát fogok készíteni, amibe olyan dolgokat fogok bepakolni, ami igen ritkán szeretnék elővenni. Ezek az apukámtól rám hagyott hobby repülők és hajómodellek voltak, amiket nem szerettem volna elkótyavetyélni, kidobni, de porfogóként sem akartam elől hagyni őket. Ez pont egy jó helynek tűnt a láthatatlanná tételükre.
Kaptam sok laminált padlólapokat, ezeket használtam fel rá. Először az aljzat részt szabtam ki a két oldalnak, azután a görgőket szereltem fel rá. Utána jött a láda külső faváza, amit igen stabillá tettem fém merevítőkkel, mivel nehéz cserepek és növények kerülnek a tetejére. Az oldalakat bevontam a falapokkal, (igaz, nem minden oldal lett egyforma színű a maradékok közül, de nem is látszik minden oldala egyszerre. Hátoldalt például csak a kertből lehet látni). Ezután következett a láda teteje, ezt is méretre vágtam és zsanérokkal erősítettem egymáshoz. Ezeket a műveleteket kétszer kellett elkészítenem és egymás mellé beállítva végül egy egybefüggő ládának látszik. Amikor készen lett, visszatoltam elé a díványt is és a kacatok eltűntek végre.





Karácsonyra konyhai függönyt varrtam a hangulat fokozására

Kitaláltam, hogy idén, a fehér, semleges színű fehér függönyömet a konyhában kicserélem valamilyen karácsonyi mintásra. Néztem kész függönyöket az üzletekben, amik igen drágák voltak. Így, elhatároztam, hogy varrok egyet.
A Háda üzletben véletlenül találtam egy kockás sötétítő függönyt, de csak egy darab volt belőle. Ezt kettévágtam, hogy legyen belőle jobb, bal oldali is és felső rész belőle. Szintén itt vettem egy fehér anyagot is, amire szívecskéket varrtam ill. szívgombbal rögzítettem fel rá. Azután a tetejére egy Ikeában vett hasonló, piros kockás konyharuháből varrtam meg a szegőrészt. A sötétítő függönyt fából készült karácsonyfadíszt alakítottam át. Szerintem jól sikerült.


Inspirációk, hasonló karácsonyi függönyökből.
 

Karácsonyi egérpárt készítettem a kollégáimnak

Mivel egy sajtokat forgalmazó cégnél dolgozom, kitaláltam, hogy a karácsonyi Ünnepekre az iroda recepciójára egy sajtot ajándékozó egér házaspár készítek, akik fogadják majd a kollégákat és a vendégeket.
Az egereket titokban hagytam este a pulton, hogy ne jöhessenek rá a kollégáim hogy kitől van a meglepetés. Azt szerettem volna, hogy csak reggel, mikor beérkeznek a többiek, jó kedvet csaljon az arcukra ez a kis házaspárocska. Ők nem majszolják fel a cég sajtjait éjszaka, sőt, inkább kínálják a miniatűr termékeket. A trappista sajtok például tejes doboz kupakjaiból készültek. A díszdobozokban pedig egyéb magok, mogyorók vannak elrejtve.


 




Karácsonyi cicás párna cicarajongónak

Van egy kedves kolléganőm, akinek volt egy cicája, csak sajnos elpusztult.
Azóta is szeretne egy másik cicát, de még nem tudott erőt venni magán. Így, adtam neki egy kis inspirációt, a 3D párnámmal, amit szülinapjára készítettem. A cica fejét először egy fehér szőrmére varrtam rá, azt körbevágtam úgy, hogy a széleken a szőrméből maradjon egy kevés, mint a macsek szőre. Utána, ezt ismét felvarrtam a piros textilre, ami a párna része volt. A cica mellszőrének egy nagyobb szőrmedarabot varrtam fel, ill. ugyanebből készítettem egy mancsot, amit a fel-le lehet mozgatni, mintha a a zsebből ki szeretne nyúlni a felvarrt selyemszalag után, hogy játszhasson vele.






Beton lépcső burkolása házilag

Az emeletre felmenő lépcsőnk betonból készült.
Nem volt anno pénzünk leburkoltatni, ill. tisztában voltam vele, hogy egy vagyonba kerülne, ha szakembereket hívok ki ehhez a feladathoz. Azután kaptam egy ismerőstől maradék fel nem használt laminált padlólapot, amit a függőleges lépcsőfokokra volt elegendő. Azután vettem még pár darab csomaggal. Fokonként kiszabtam a lépcső vízszintes elemeit is. Ehhez először egy tekercs papírt vettem elő szabásmintának, amiből kivágtam a falapok alá ragasztott lépésálló zöld lapokat. Utána ezek lettek a falapok kiszabásánál a szabásminták. Olyan laminált lapot választottam, amelyik összeillesztve is egy homogén falapnak látszik. Így, első ránézésre valóban úgy tűnik, mint ha egy egész falapból lenne kiszabva. A lépcsőfokok elején mindenhol kb. 1cm-rel hosszabbra hagytam, hogy a lépéshez a fokok mélysége nagyobb legyen. Ahhoz, hogy ezek idővel le ne törjenek, alulról egy szintén 1cm L alakú falécet ragasztottam alá, hogy alátámassza ezt a kis részt is. Egy asztalos volt nálunk más ügyben és nem akarta elhinni, hogy én készítettem el az egészet nő létemre. Ennél nagyobb bókot nem is kaphattam volna.

Amikor még a beton lépcsőt lefestettem, hogy ne poroljon. 
Azután következett a függőleges oldalak beburkolása, kapott, maradék lambériával.

Sajnos nem volt elég a kapott alapanyag, így a vízszintes részre már magam vettem 3 dobozzal. Igaz, nem volt ugyan az a szín, ill. márka, de egymásba olvadnak. Sőt, nekem még így jobban is tetszik, hogy van egy kis árnyalati különbség.
Amikor már minden elem kivágva a helyére került, alatta pedig a szigetelő, kopogásálló.
Ragasztva lettek a betonhoz. A szigetelő és a falapok is. Ahány lépcsőfok, az mind más és már méret, forma, ív. Ezért, előzőleg papír sablonokat szabtam ki. 

A végeredmény, mikor már a lépcsőn van szőnyeg, és kész a művem.