2011. július 10., vasárnap

Régi, vagy törött mosdó átalakítása egyedi, mediterán hangulatúra

Történet: A most készülő illemhelyiségünkbe a legolcsóbb kézmosdótálat vettünk nemrégiben. Ezzel csak az volt a gond, hogy a csap helye nem volt meg, ill. nekünk kellett kiütni. Párom is próbálkozott vele és én is, végül nekem eltörött a porcelán felülete. Nagyon csúnya lett, porcelán ragasztóval is próbálkoztam, de az sem segített. A mi bajunkból okulva, inkább fizessen ki érte pár ezer forinttal többet, de ne rizikóztasson. Mivel a mi hibánk volt, így a garancia sem vonatkozott rá. Így hát egy megoldás volt, a veszteségből erényt kovácsolni. A nappalink csempézésekor a bordűr részből megmaradtak darabok, amit erre a célra fel is használtam.
Elkészítés: A padlócsempénk mivel kemény szilárdságú volt, ezért egy rongy alatt (hogy a szilánk ne repkedjen) nehéz kalapáccsal kellett kis darabokra széttörnöm. Ezután összeillesztettem őket, mint egy puzzle játékot, hogy a mosdó formáját kiadja. Ezután jött a ragasztás, amit az apró elemek miatt egyesével kellett megtenni.Amikor megszáradt, a fugázás következett. Ez is még a régi munkálatokból maradt és szerencsére még nem ment tönkre. Amikor már félig megkeményedett a fuga, letöröltem egy szivaccsal és egy száraz ronggyal. A fotón még vizes állagú, ezért is néz ki sötétebbnek. Így végül egy egyedi és mediterrán stílusú mosdótálunk lett. A felszerelése viszont már a páromra vár.

5 megjegyzés:

  1. Érdekes, amikor mi vásároltunk, még véletlenül se találtunk olyat, amin nincs lyuk. Nekünk ugyanis fali csap van felette. Az lehet, hogy egyszerűbb lett volna. :)
    Így viszont abszolút egyedi darab készült.

    VálaszTörlés
  2. Ügyesek vagytok! Akár a mi sztorink is lehetne! :) Mi is a legolcsóbbat vesszük, majd a saját ízlésünkre faragjuk. De két előnye is van: jó kis párterápia, ha ketten csináljuk :)))), illetve tök egyedi!

    Most épp az italos üvegeket gyűjtjük, mert kell a kerti kemencéhez. Csak az a gond, hogy még mindig nincs annyi, hogy elég legyen, pedig még az eskünkről is van (4 éve volt). :))) Nem vagyunk nagy italosok. :))))

    VálaszTörlés
  3. Kedves Renée! Ez törvényszerű dolog, hogy amilyet keres épp az ember, olyat pont nem lehet kapni. A csap is meg volt már hozzá, amit kaptam, meg a falat sem szerettük volna kivésni, így maradt a mosdótál törés. :-)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Era! Párterápiának nem mondanám, mert ugye én törtem el, az "ügyetlen nő", és én is hoztam helyre a hibát. A párom a végén csak megállapítja a tényeket, pl. hogy jó lett.
    Ez a kerti kemencés dolog üvegekből érdekel, még nem is hallottam ilyet. Ház falához már igen. Tudsz róla valami anyagot küldeni esetleg?

    VálaszTörlés
  5. Ez sokkal jobb, mint amit kapni lehet!

    VálaszTörlés