2010. szeptember 25., szombat

Madáretető


Történet: Szerencsésnek mondhatom magam, mert a Bosch, Dremel és Kreatív Hobby közös Exkluzív Női Dekor Nap rendezvényén részt vehettem. Ennek feltétele az volt, hogy a be kellett küldeni pályamunkaként, barkácsolással kapcsolatos fotókat, ami alapján a legjobbakat meghívták erre a nagyon jó kis rendezvényre. A  program keretén belül, kipróbálhattuk a cég új gépeit és a helyszínen saját ötleteket valósíthattunk meg. 
 
Elkészítés: A kapott faanyagból és egyéb asztalra kitett dekor cuccokból bárki bármit készíthetett, dekorálhatott. A szerszámgépeket a cég biztosította. Az asztalnál volt két segítőm is, akik a csiszolásban és az üvegek felragasztásában, festésben segédkeztek nekem. A "méregetést, szabást, vágást" én vittem véghez. A madarak is szép ajándékot kapnak, de nekem is egy kellemes emlék marad ez a nap!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése