2012. május 28., hétfő

Vallomás

Néhány ismerősöm jelezte, hogy mostanában nem vagyok elég aktív a blogon, ill., hogy nem lát tőlem újdonságokat. Egy vallomással tartozom Nektek! Kreatívkodom, csak most egy kicsit másképp, mert felnőtt fejjel belevágtam valami újva, alkalmazott grafikusnak tanulok. Így ott aktívan kreatívkodom és így most nincs annyi időm mint régen a saját, itthoni barkácsolgatásaimra.


Felteszek néhány fotót a sulival kapcsolatosan Nektek, hogy lássátok miket műveltem eddig :-)


Csendélet festését az szeretem:
Itt az volt a feladat, hogy tussal, pontozással, foltokkal és vonalakkal rajzoljuk le a testeket. Nekem így sikerült.


Anatómia, hát az nem könnyű, Samu a csontváz  már szegény már nem jól viseli a megpróbáltatásokat. Eddig koponya, medence és mellkas kosarat rajzoltunk.


Ez nekem nagyon bejött. Ki kellett vágnunk aprólékosan különböző motívumokat, azután egy múzaumba illő szerkezettel préseltünk, amivel dombornyomást állítottunk elő. Lenyomat is készült, de arról még nincs fotóm.
Csendélet mindenféle verzióban. A térábrázolás viszont, ahol testeket, kockákat, síkokat kell rajzolni, az nehezebb mint első látszatra gondolná az ember.
 Ezt már számítógéppel készítettem Rómeó és Júlia plakát tervek nem a megszokott ábrázolással.
 Színtén számítógéppel kellet népi motívumot forgatással és egyébb módon varálni.
 Ez a feladat igen kreatív volt, mert a szavak jelentését meg is kellett jeleníteni rajz formájában.
 Első számítógépes rajzom, utcajelenetet kellett készíteni.
 Vegyesen - tusrajz, iniciálé és egyéb....

1 megjegyzés:

  1. Kedves Katalin!
    Egy régebbi munkája, a babaház miatt jelentkezem. Vállalna ilyen készítését még? (Egy gyermekintézménynek szeretnénk.)

    Nem találtam e-mail-címét. Tudna jelezni a sziju@hotmail.com címre?
    Nagyon köszönöm, üdvözlettel: Sz. Judit

    VálaszTörlés