Oldalak
▼
2017. február 11., szombat
Ál-kandalló készítése kartonból házilag
A kandallóm amit másodiknak építettem, teljesen ingyen volt. Az alap váza, kartondobozok voltak, amit összeragasztottam, utána lefestettem fehérre, végül egy fehér szigetelő fóliából kivágott téglákkal ragasztottam ki a mintáját. Ez a kicsit nikecellre hasonlító anyag, a kartondobozok belsejébe szokták tenni, szállításkor bélelik ki a dobozt, hogy ne sérüljön a termék. Utána, fekete szprével kicsit "bekormoltam" a tűztér környékét, ill. belül teljesen feketére festettem le. A tetejére falapot tettem, ill. fából készült a tűztér előtti "vasrács" utánzat is. Beleragasztottam, egy igazi tűznek a fotóját, amit kinyomtattam, elé pedig LED izzókat tettem, a hatás kedvéért. Először, a bátyám kisgyerekének készítettem el ezt az ál-kandallót, mert megkért rá és be szerette volna vinni az osztálytermébe Mikulásra. De mivel még sem kellett nekik, így eladtam az interneten. Nagyon nagy volt az öröm a vásárlónál, teljesen bele volt habarodva a munkámba, fel is díszítették az ünnepre és küldtek róla fotókat ők is erről. Ezt is megosztom.
Szia, szeretnék Tőled rendelni egy ugyanilyen kandallót, ha lehetséges.
VálaszTörlésKedves Katalin.
VálaszTörlésNagyon szép.
Érdeklődnék, hogy mennyibe kerülne egy ilyen kandalló? Ha egyáltalán rendelhető.
Köszönöm.
Üdvözlettel: Henrietta
nagyon szuper lett.
VálaszTörlés